Anya és Lánya — A legszorosabb „minta”-kapocs

Állsz egyhelyben, nézel magad elé. Nézed az árnyékod és magadba tekintesz. Nézed a hajad, ahogy lengeti a szél, a felsőtested és a csípőd… eltűnődsz… olyan, mint a szülőanyádé.

Hirtelen egy kis mancs megfogja a kezed, hogy magadhoz térítsen, és ugyanazzal a szél lebegtette hajkoronával, mint a Tied, átölel gyengéden. Gesztenyebarna szemeivel szemedbe néz, ráfeledkezel… érzed, hogy még egyek vagytok. Árnyékotok ugyanaz, csak az övé kicsit kisebb. Idővel majd ugyanakkora lesz, és ezt Te tudod, így nem aggódsz ezen. Hogy megközelítően ugyanolyan-e, még nem tudod. Csak reméled, hogy egy részed átadhatod neki, és óvod, hogy egy másik részed ne kerüljön át lényébe.

Küllem és jellem. Sok különbség van e két szó között. De vajon van-e átfedés a kettő között? Persze csak átvitt értelemben: mondjuk, ha magad mellé állítod és párhuzamban összehasonlítod… jó kérdés…

És ekkor odaér a kéz, mely tapasztaltabb, mint a Tiéd. Ráncai hasonlítanak kézfejed kezdődő ráncaival és foltjaival. Vajon mit kaptál Tőle? Újból eltűnődsz, és talán reméled, hogy számodra csak jót.

Elgondolkodsz. Mit jelent, hogy jó? Mit jelent, hogy elég jó? Mit jelent valójában az értékes perc és élmény, melyet raktározol? Csak gondolkodj… és közben érezz…

A mosoly, a humor, a féltés, a hangsúlyok, a hanglejtés, a reakciók, a sírás. Az életenergia, a kecsesség, az akarás, a simogatás, a kitartás… mennyi és milyen jön Tőle?

Van előtted egy példa, hogy „ilyen ez a kapcsolat” köztetek. És valahogy sejted: van olyan, aminek nem ilyennek kell lennie. Próbálsz rá figyelni, hogy ne kövesd el ugyanazt a jelenben, amit anno annyira nem szerettél… azért akarod mindezt tenni, hogy Te szeretve legyél.

Így hát igyekszel, hogy Gesztenyeszem még sokáig nézzen Rád így. Lehet, néha elrontod… de próbálod korrigálni, és ez így van jól.

Az elhangzott szó ott marad, és közben reméled: egyszer nem fog ő is így itt állni, kezeddel a kezében.

De eljön az az idő, amikor rájössz: mindez tanítás arra, hogy fejlődj. Lélekben, teljességben és megélésben. Aztán lassan elfogadod mindazt, mit nemcsak Ő, hanem Felmenőid adtak tovább élettapasztalatban, megélésben, és leginkább azért, mert Ők is Emberek. Teszed mindezt befogadva: tisztelettel és alázattal.