Komplex vezetői kompetenciafejlesztés
Őszinte leszek Veled. Nem voltam sosem vezető. Alkalmazott voltam, beosztott, kolléga, projektdelegált és projektvezető. Dolgoztam vezetők mellett, kiknek különböző stílusa mentén kaméleonként alkalmazkodtam…
Láttam vezetőket, kik a „fent” hangja és a „lent” valamilyen minőségű tudomásulvételének kettős frontjában nyomódtak nap mint nap. Ismerek Vezetőket, akik a színpad függönyei előtt tőlük távol álló szerepköröket játszanak, megfelelve az őket körbeölelő többrétegű elváráshalomnak, és a függöny mögött próbálnak visszaváltozni emberré. Azzá, akik voltak ők valamikor, amiért elkezdték ezt az egész körforgást. És próbálják sűrű sötét szemmel értelmezni, hogy hova is tart a Világ.
Amit én képviselek, hogy látom Benned az Embert. Mindegy, hogy milyet, mert a kollektív mélységekben minden ember egyféle.
Azt gondolom, hogy valamennyien közös egyensúlyt próbálunk mindannyian fenntartani változó minőségű küldetésnek vélt folyamataink mentén, és a nap végén ez az egyensúly szélsőségeiben ugyan, de beáll: egymás között, és önmagunkon belül is.
Én abban vagyok elkötelezett, hogy ebben az egyensúlyi állapotod kevésbé szélsőséges viszontagságában tudj Önmagadhoz visszatérni, és a Benned rejlő képességeket kiteljesedve alkalmazni — ott, ahol Te akarod, akármely területen legyen is az.
Hogy milyen megélések tartoznak ehhez, azt Te jól tudod, és én Fejlesztőként itt vagyok, hogy támogassalak megértve és elfogadva Téged.
Hogy milyen fejlődési utat választasz, Rajtad áll.
Én kísérlek abban, hogy feltárd belső innovatív kompetenciáid, autonómiád határait, strukturált dinamikus döntési pozícióid, és belső erőd kiteljesedését.


